Vége az egyesületi kötelezőknek?
2008. okt. 28., kedd, 07.47.06 CET


A MÁV Biztosító összeomlása hatással lehet a két másik kötelező biztosítással foglalkozó egyesületre, KÖBE-re és a TIR-re is, a kormány törvénytervezete szerint 2010 után az egyesületi biztosítók már nem köthetnének gépjármű-felelősségbiztosítást.

A Népszabadság úgy tudja, hogy hamarosan a kormány elé kerülhet az a törvénymódosító javaslat, amely kitiltaná a biztosítóegyesületeket a kötelező felelősségbiztosítások piacáról. A tervek szerint a jelenleg is működő egyesületek 2010 végéig foglalkozhatnának ezzel a biztosítási ágazattal, új engedélyeket erre a tevékenységre pedig már nem adnának ki. A háttérben a MÁV Biztosító összeomlása miatt felmerült fogyasztóvédelmi szempontok vannak.

 

A két nagy kötelezőkkel foglalkozó egyesület, a KÖBE és a TIR bevételének közel 90 százalékát ezek a biztosítások hozzák, így az új jogszabály komoly csapás lenne számukra. KÖBE-nél úgy gondolják, hogy a nonprofit, egyesületi alternatíva egyáltalán nem kockázatosabb a hagyományos biztosítóknál, és a piacról való kizárása alkotmányellenes lenne, így a törvény életbeléptetése esetén akár az Európai Bizottságig is elmennének annak megtámadásával.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) sem javasolja a biztosítóegyesületek eltiltását a felelősségbiztosítástól - mondta el a Népszabadságnak a főtitkár, Trunkó Barnabás, bár korábban még más állásponton volt. A Mabisz szerint csak a jelenleginél erősebb működési garanciákra lenne szükség az egyesületi biztosítóknál.

Forrás: Népszabadság

 

Szólj hozzá a fórumon!


 Szerda,    Mária
Cikk kereső
Keresés